Magányosan bolyongtam, mint a felhő
A magas völgyekben és dombokon lebeg,
Amikor egyszerre tömeget láttam,
Egy sereg, arany nárcisz;
A tó mellett, a fák alatt,
Repülő és tánc a szellőben.
Folyamatos, mint a ragyogó csillagok
És pislogj a Tejúton,
Végtelen sorban húzódtak
Egy öböl peremén:
Tízezren láttam egy pillantásra,
Élénk táncba dobálják a fejüket.
A hullámok mellettük táncoltak; hanem ők
Kiütötték a szikrázó hullámokat a vidámságban:
Egy költő nem lehet más, mint meleg,
Egy ilyen jókedvű társaságban:
Néztem – és bámultam –, de keveset gondolkodtam
Milyen gazdagságot hozott számomra a műsor:
Sokszor, amikor a kanapémon fekszem
Üresen vagy töprengő hangulatban,
Rávillannak arra a belső szemre
Ami a magány boldogsága;
És akkor megtelik a szívem örömmel,
És táncol a nárciszokkal