Sztravinszkij orosz népi dallamok felhasználása legnyilvánvalóbban korai műveiben mutatkozik meg, mint például a „Tűzmadár” című balettjében (1910) és a „Petruska” című operájában (1911). Ezekben a művekben Stravinsky hagyományos orosz dallamokat és ritmusokat épít be kompozícióiba, kifejezetten orosz hangzást hozva létre.
Sztravinszkij orosz népzenei felhasználása azonban nem korlátozódott korai műveire. Karrierje során az orosz népzene elemeit továbbra is beépítette kompozícióiba, még azután is, hogy elhagyta Oroszországot és az Egyesült Államokban telepedett le. Zsoltárszimfóniája (1930) például egy orosz népdalon alapuló tételt tartalmaz, zongora- és fúvóskoncertje (1923) pedig orosz népi dallamokat foglal zárótételébe.
Sztravinszkij orosz népzene-használata nem egyszerűen nosztalgia kérdése volt. Az orosz népzene szépsége és életereje vonzotta, és úgy gondolta, hogy ez gazdag inspirációs forrást jelenthet saját szerzeményeihez. Azzal, hogy az orosz népzenét beépítette műveibe, Sztravinszkij hozzájárult ahhoz, hogy az orosz kultúra szélesebb közönséghez jusson, és elősegítse az orosz zene jobb megértését.